Előzmények: kirándulásaim Brassóba, csajos ruha- és kalandéhség.
E. barátnőm kitalálta, hogy ejtsünk egy shoppingtúrát Brassóban, és vigyük J. barátnőmet is. Péntekre összeállt minden: hogy hova megyünk (My Place, Unirea, Kapu utcai butikok[Zs2] , brintex, Carrefour-környéki butikok[Zs3] , s amit még látunk), hogyan (busszal, vonattal és gyalog, a buszra napi bérletet veszünk…) és mikor (6:22-kor indulunk, 18:50 körül érkezünk), és mennyiből (kb. 200 lei fejenként). Én vettem kezembe az irányítást, és senki nem tiltakozott, szóval mindennek én néztem utána: és be kell vallanom, élveztem, hogy valamivel többet tudok, mint ők, hogy parancsolhatok nekik, stb. de az előre leszegezett szabályzatban természetesen szabadág volt és demokrácia (elméletben...). Ők döntöttek jó pár ügyben, bár be kell vallanom, hogy kicsit lobbyztam itt-ott… de legalább jól éreztük magunk.
Fogjak a tényleges beszámolóba: a nap elég stresszesen[Zs4] indult, a jegyért sorban állva izgultunk, hogy vajon elérjük-e a vonatot, de végül is jó tíz percet kellett fagyoskodnunk. Az úton főleg én beszélgettem[Zs5] – he-he -, de egy idő után kezdtek felzárkózni, és mindenki egyre jobban érezte magát. Nem volt benne olyan erőltetettség, mint mikor E. barátnői és én összeszabadulunk, és tulajdonképpen én sem maradtam ki a „buliból”. Brassóban az első, amit kerestünk, egy vécé volt, így kerültünk be a My Place[Zs6] -be, ahol a mi fejenkénti 200 lejünkből levegőt is csak ritkán lehetett venni. A vécézés után egy kicsit körülnéztünk, J. meg én bementünk egy elektronikai boltba – mobiltelefonok voltak, de E.-nek már ez is túl fiús[Zs7] … - B. és E. pedig ”rucikat” kerestek. Együtt átléptünk az Unirea[Zs8] -ba, amiről a helyszínen derült ki, hogy csak tízkor nyit – jó ötven percünk volt. Megvettük a buszbérletet, és eleinte a Brintexbe akartunk menni, de nem bírtuk megvárni azt a buszt, úgyhogy a Postarétre buszoztunk – futva fel-alá, mint egy-egy hülye – és onnan a Kapu utcai butikokra vetettük magunkat[Zs9] . Olyan délig mászkáltunk arrafele (a vonatunk 16:15-kor indult), így haraptunk valamit a McDonald’s-ban[Zs10] , majd visszamentünk a Postarétre, és megérdeklődtük, merre jutunk a Brintexbe. Az a busz a Hosszú utcáról indult, úgyhogy lerohantunk a megállóba. Itt történt a fordulat, ugyanis az első busz pontosan az orrunk előtt ment el!!! Ott kezdtem el idegeskedni. Végül is csak tíz percet kellett várnunk, de bennem kezdett fokozódni a feszültség. Felültünk a buszra, beszélgettük a programot, majd befutottunk az ötös járat végállomásba, ahol a térkép szerint a negyvennégyesre kellett volna átszállnunk. De keine negyvennégyes, kivették forgalomból. Sebaj, a Brintex közel van! Miközben arra haladtunk, mindenki arról faggatott, hogy ez egy pláza vagy mi, hogy legalább plázaszerű-e, meg társai.
Nos, a Brintex egy kereskedelmi központ, ilyen kis, számozott bódékban árulnak mindenféle dolgokat, haszontól és célközönségtől látszólag függetlenül. A bódék általam érthetetlen logikával számoztattak meg, mindegyikben egyediek az árak: lehet, hogy pl. az ötvennyolcasban vett száz leies farmert a negyvenesben (ami valószínűleg a placc másik felén van) harmincért megtalálod. Sosem lehet tudni. Ezen kívül idebent erős műanyagszag terjeng, körülötte pedig piacias stílusban árulnak élelmiszereket.
Nos, ide vittem én be egy olcsójuliskát (ez mellesleg E. volt) és két „plázacicát”, akik tulajdonképpen nem azok az idegesítő, csajos akárkik, de ezt az egészet egy sajtszagú, büdös, sz*r minőségű és drága kínai cuccal töltött piacnak nevezték. Én már alapból feszült voltam, így ezeket a poénokat (mert eredetileg viccnek indulhattak) nem tudtam értelmesen lereagálni. Elkezdtem hát idegeskedni, és védeni az álláspontom. Különváltunk, néha J. érdeklődött, hogy mehetünk-e, mert ők unják. Azt mondtam, hogy ahogy E. bevásárolt, megyünk onnét, de végül annyira felhúztak, hogy kiugrottam egy szabályt: ha a többség lépni akar, lépünk. Bementem egy boltba, aminek a bejáratánál két német zászló volt. Odabent jó negyedórát eltöltöttem különböző butaságok nézegetésével. Ott ez tűnt megoldásnak, dühös voltam, és ki akartam tolni velük, tudtam, hogy nem hagyhatnak ott, már csak azért sem, mert én tudtam mindent. Én igazodtam el a busztérképen, én ismertem a város látogatott részeit, nélkülem minden le lett volna bénulva. Valószínűleg csak azt akartam, hogy kérjenek bocsánatot, vagy legalább fejezzék be, de e helyett én lettem a kis „németmániás”. Menjetek a fenébe, miért kell ezzel szívatni valakit?!
Végül kirángattak onnan, kimentünk a buszok közé, és J. meg E. erősödtek, hogy Takko, Takko, menjünk a Takkoba, de J. és B. kiszemeltek egy-egy ruhadarabot a Kapu utcában. Végül is megjött a megoldás: E. és én elmegyünk az antikváriumba, J.-ék megveszik a ruháikat, majd találkozunk és Takko. Minderre negyed óra állt rendelkezésre (vásárolni és gyülekezni). Bőven soknak tűnt. Igazából volt egy olyan is, hogy E. és én menjünk rögtön a Takkoba, J.-ék meg az állomásra, de nem volt szabad szétválnunk. Jaj!
Felültünk egy tizenhatosra, de az csak egy megállónyit vitt, aztán a sofőr átkergetett minket egy másik buszra, ő meg bement a végállomásra (duceti-va cu 16ul ala!). Elkezdtem aggódni, mert a tizenhatos nem arra kanyarodott, amerre számítottam, de ez senkinek nem tűnt fel, még a zseniális térérzékű J.-nek sem, aki Olaszországban szinte iránytű volt[Zs11] . Lassan nekik is feltűnt, hogy az idő (véletlenül sem az irány!) nem stimmel, mire megnyugtattam őket, hogy jó buszon kell lennünk.
A postaréten megbeszéltük, hogy ha egyéb nem adódik, akkor a McDonald’s előtt találkozunk, pontban háromkor (így húsz perc maradt vásárolni). Különváltunk, mi megkerestük az antikváriumot, ami zárva volt, és, folyó ügyek intézése érdekében bementünk a szomszédos cukrászdába. Mivel csak fogyasztókat engedhettek vécére, ettünk egy krémest, és én vettem valami innivalót, hogy ne érezzem olyan száraznak a szám: szinte szó szerint egész nap beszéltem! A közelben volt egy buszmegálló is, amiről szóltunk J.-nek, hogy oda jöjjenek egészre, mert ott fel lehet ülni egy tizenhetesre és el lehet menni a Takkoba. A krémes elfogyasztása után távoztunk, odakint két kortyra megittam a teát, és felhívtam J.-t, hogy hajlandó-e megjelenni. Éppen egy ruhapróba közepén voltak, és én szinte idegbajt kaptam. Szóltam, hogy siessenek, mert el kell, érjük a buszt.
Aztán megláttuk a tizenhetest, melynek sofőrje rendőrökkel csevegett. Felszálltunk, megkérdeztünk egy nőt, hogy merre megy a busz. Azt mondta, a „Noua”-ba. Ez E.-nek nem jelentett sokat, de ott volt a Carrefour is, és a nő hevesen bólogatott a Carrefour szóra, szóval ezer százalékosan jó helyen jártunk. Aztán jött a telefonhívás: „Az S után milyen méret következik?” Jött, hogy földhöz vágjak valamit. Leszidtam J.-t, hogy még mindig vásárolnak, figyelmeztettem őket a Takkoba menetelre, és felszólítottam őket azonnali érkezésre. Hiába…
Na, mindegy.
- A McDonald’s előtt vagyunk.
- Hol?
- A McDonald’s előtt.
- A McDonald’s előtt. Te normális vagy? Mi a f******t csináltál eddig?
- Vásároltunk, Vagy ötször felpróbált egy pólót[Zs12] . Na, mindegy, azért hívtalak, hogy mit csináljunk.
- Menjetek el a „livádába” – Postarét -, vegyetek egy négyest és szálljatok le az állomáson. Üljetek fel az elsőre, ami az állomásra megy.
Ezt a hívást nem tudom betájolni, de tudom, hogy nagyon dühös voltam, mert megegyeztünk valamiben, és számomra az adott szó mindig sokat jelentett. Valahol a Takko környékén lehettem már, és éppen azt számolgattuk, hogy elérünk-e a vonatra: szinte makacsul ragaszkodtunk a Takkobeli látogatáshoz, egy pillanatra még az is kétséges volt, hogy vizaérünk-e. Végül beosztottuk az „eltakkózható” időt, és utána egy futó pillantást vetettünk a New Yorker kínálatára. Pár dologra emlékszem: sálak, cipők, gyűrűk, keresztes medálok, és rengeteg New York feliratos póló. Időben visszaértünk a buszmegállóba, és megkérdeztem a sofőrtől, mennyi idő, míg az állomásra érünk. Tíz-tizenkét percet mondott, be voltunk biztosítva. Legalább ötször hívtam J.-t, mire kegyeskedett felvenni, és elmondta, hogy egy harminchatos sofőrje elviszi őket, és külön nekik még egyszer megáll azon a környéken.
Jó, mondom. Boldog voltam, végre minden kiszámíthatóan folyt, abban a kerékvágásban voltunk, ami nekem normális. Megérkeztünk, J.-ékkel egyszerre. Odamentünk a bódékhoz, ahova megbeszéltük a találkát, de csak nem jöttek. Azt mondták, a HandM-nél voltak és sietnek. Olyan öt perc múlva ismét hívjuk őket.Hol voltak? A HandM-ben!!!
Nézelődtek.
Jó, ezzel nem volna baj, de MEGEGYEZTÜNK, és mondom, nekem az adott szó nagyon számít…
Bementünk, nem vártuk őket tovább, és elővettem a jegyemet. Egy bódét kerestünk, ahol megkérdezzem, melyik vágányról megy a vonatunk. Az ötös-, juj, de jő, telefon J.-nek, aki végre elindult!
Aztán végül isi maradt jó adag időnk, de már pár következtetésem van.
- Nem szabad hátráltató jellegű bosszút állni.
- Alaposan utána kell nézni a programlehetőségeknek.
- Ha valami kell, vedd el rögtön.
- Lehetőleg ne oszoljatok fel.
- Ha mégis, mindenkinek legyen minimum egy kísérője.
- Minden csapatban legyen valaki, aki bár egy részt ismer a városból, lehetőleg tudjon tájékozódni is.
- Mindig legyetek kapcsolatban.
- Az egyezetteket tartsátok be!!!
- Mindig demokrácia kell, legyen: ha a csapatnak több mint fele akar valamit, arra kerüljön idő.
- Többször ugyanazt a kritikát (főleg negatívat, fő-főleg szervezőnek) TILOS mondani!
- A szabályokat a szervező sem hághatja át.
[Zs1]Bizget. Zavar, piszkál
[Zs2]Terra Nova, Tinar, King Art, Minipret, Ice, CATO…
[Zs3]New Yorker, Takko, Deichmann, C und A
[Zs4]Azon kívül, hogy sorban kellett állni, még sok mindent kellett csomagolnom, E. is sürgetett.
[Zs5]Kb. Monológot folytattam, bár ők is hozzászóltak, de nem volt, miből közös témaként kiindulni.
[Zs6]Brassói vasútállomáshoz rendkívül közeli, drága hely sznoboknak. Főleg sznoboknak.
UPDATE: 21. 12. 18: a My Place leégett.
[Zs7]E.-nek én fiús vagyok úgy, ahogy vagyok: szeretem a videojátékokat, a számítógépeket, női logikának nevezek mindent, ami furcsa.
[Zs8]Hatalmas bevásárlóközpont (plaza???) Brassó állomásának közelében.
[Zs9]Főleg csizmát kerestünk, de én tulajdonképpen bármiben érdekelt voltam. A kedvencembe iszont nem mentünk be. A Terra Nova és a Mein Herz (ez saját elnevezés…) a kedvencem, a Mein Herzben olcsóbb és szép csizmákat lehet venni. Ez a reklám helye volt…
[Zs10]Értsd: bezabáltunk egészségtelen, zsírral teli gyorskajáből.
[Zs11]Ő maga mesélte, milyen jől tájékozódott ott, és azt is mondta, hogy a brassói buiszhálózat bonyolultabb a rómainál. No way.
